Nyáron anya a gyerekekkel együtt egy hetet töltött a rokonainál, akiknek az otthona nem igazán ergonomikus. Az ágyaik, a székeik, minden bútordarabjuk nagyon kényelmetlen az összes emberi porcikának. Amikor hazajöttek, egyrészt volt egy csomó feszültség anya hátában – nem tudott rá eleget önkezelni, el kellett mennie egy barátnőjéhez, aki manuális technikával kilazította. Másrészt megbetegedett a kisfiú, 40 fokos láza volt 3 napig – lehet, hogy az anyja feszültsége ilyen hatással volt rá, legyengítette őt. Akkor anya megfogadta, hogy egyrészt ritkábban fognak menni a rokonokhoz, másrészt nem fognak ennyi ideig maradni, harmadrészt legközelebb teherautóval mennek: viszi a saját asztalát és székét, de még az ágyát is.

Az idő valószínűleg megszépíti az emlékeket, és anya is emberből van, mert a fenti fogadalma pár hét múlva elhalványult, és el akart a rokonokhoz menni a búcsúba, a családi buliba. Apa emlékeztette:

• Gondolj a székre, majd elmegy tőle a kedved…